Kinek köszönhetejük a ma közismert enneagramot?

Eredetileg Oscar Ichazo, a modern kori enneagram megalkotója volt az, aki az enneagram-szimbólumra ráhelyezte a kilenc típust - valamikor az 1950-es és 1960-as években. Számos különböző enneagramot (vagy enneagont, ahogy néha nevezte őket) készített. A mai enneagram-személyiségtípus leírások valójában az ő enneagonjaira, a fixációkra, a csapdákra, a szent eszmékre, a szenvedélyekre és az erényekre épülnek. Bár a mai enneagram személyiségtípusok Ichazo enneagramjaiból és a kapcsolódó fogalmakból fejlődtek ki, Ichazo nem volt része ennek az evolúciónak. Enneagram-anyagát az Arica Intézet képzésein használta fel, míg a mai személyiségtípus leírások külön úton fejlődtek az 1970-es évektől kezdődően. Ez a fejlődés részben értékes lélektani kidolgozottsággal gazdagította az alapokat, részben pedig egyfajta popularizálódáson esett át. Mindez mit sem von le Oscar Ichazo érdemeiből, aki az enneagram problémakörét tisztán és világosan az alábbiakban határozta meg:

Ego és Lényeg

Ichazo az enneagramot - saját szóhasználatában enneagonokat - egy olyan eszköznek látta, amellyel vizsgálhatja az emberi lélek struktúráját, ezen belül is különösen azokat a folyamatokat, amelyek során a lélek Lényeg-minőségei torzulnak és ego-állapotba zsugorodnak. Enneagramelméletének kidolgozásához egy a nyugati misztikában jól ismert filozófiai hagyományhoz - a kilenc isteni forma eszméjéhez - nyúlt vissza. Ezt az eszmét Platón isteni formákként - vagy platoni idomokként - taglalta, mint olyan minőségeket, amelyek esszenciálisak, és nem darabolhatók összetevő részekre. Ezt az eszmét a neo-platonikus filozófusok továbbfejlesztették, közűlül is kiemelkedően Plotios, Az Enneadok című fontos művében.

Az 9 típus archaikus gyökerei

A fenti eszmék a görögökön és Kis-Ázsián keresztül eljutottak Szíriáig és végül Egyiptomig is. Itt felkeltette a korai keresztény misztikusok, a "sivatagi atyák" érdeklődését, akik azt tanulmányozták, hogy az ego-tudatosságban miként vesznek el az isteni formák. Azokat a sajátos mechanizmusokat, melyeken keresztül az isteni formák összezavarodnak, ők a hét végzetes bűnként tartották számon:

• (1) kevélység (gőg, büszkeség);
• (2) irígység;
• (3) fukarság (kapzsiság);
• (4) torkosság (mohóság);
• (5) szenvedély (bujaság, kéjvágy);
• (6) restség (lustaság, henyélés);
• (7) harag

Az, hogy az eredetileg kilenc formából miért lett csak hét a görögöktől egyiptomig eljutó több évszázados áthagyományozás során, egyelőre tisztázatlan.

Egy másik meghatározó forrás, ami az enneagramhoz kapcsolódó komplex rendszere kidolgozásában hatással volt Ichazora, a zsidó misztika volt. A kabbala tanításában szereplő Élet Fájáról azt tartják, hogy egy olyan térkép, amely megmutatja azokat a sajátos mintázatokat és törvényeket, amelyek alapján az Isten felfedi magát, és amelyeken keresztül folyamatosan teremti a fizikai és magasabb metafizikai birodalmakat. Ez a diagram az Istent emanációit jelképező 10 szefirából és az azokat összekötő 22 sajátos útból áll. Feltehetően Ichazonak is szemébe ötlött, hogy az emberi lelkek ezekből a szefirákból vagy emanációkból kipattanó "szikraforgácsok", és mint ilyenek, a különböző szefirák megtestesülései. Ez előre vetíti, hogy a léleknek többféle arca van, amelyek a Fa különböző szefiráinak a kivetülései, vagyis az Isteni Egység fénytörései.

A három komponens ötvözése

Ichazo felfedezésének az a zsenialitása, ahogy az Isteni Formákat valamint az azok megfelelő rongáltságokat (fixációk) összekapcsolat az enneagrammal, mint jelképes ábrával, valamint az emberi értelem három három központjával:

• (1) a gondolkozással,
• (2) az érzéssel és
• (3) az ösztönnel.

Ichazo az emberi szellem magasabb, esszenciális minőségeit Szent Eszményeknek nevezte, összhangban a nyugati miszitkus hagyománnyal. Minden egyes szent eszményhez van egy annak megfelelő erénye. Az Erények a szív lényegi minőségei, melyet az emberi lények akkor tapasztalnak meg, amikor az esszenciájukban, a Lényegükben vannak, vagyis a pillanatnyi önazonosságuk a Lényeggel azonos. Amikor az egyén elveszti (ezt) a tudatosságát, és kiesik a jelenlétből, ezzel a Lényegből is átesik a személyiség révületébe. A Szent Eszmény tudatosságának elvesztése az egyén ego-fixációját vonja maga után, az Erénnyel való kapcsolat elvesztése pedig az egyén jellegszetes szenvedélyét hívja életre. Noha mindenkinek megvan a képessége arra, hogy valamennyi Szent Eszményt és Erényt megtestesítsen, közűlük egy-egy páros meghatározó jelentőségű a lélek önazonossága szempontjából, és ezért ha az elvesztésük tudatosul, akkor az sokkal szembeötlőbb, és emiatt az egyén egóját nagyban foglalkoztatja annak visszaszerzése. Ezt azonban többnyire felszínes és önvédelmező módon teszi, ami jobbára eredménytelen. Lásd a mellékelt ábrát.